A mókuskerék laposít?!
Azaz, hogy hatnak ránk és kapcsolatainkra a mindennapok?
Elcsépeltnek tűnő téma, de pont ezért fontos róla gondolkodnunk. Amikor elkezdünk valamit (új munka, hobbi, barátság, kapcsolat, stb.), tele vagyunk lelkesedéssel, motivációval, bennünk van az a bizonyos plusz izgalom. Vagy, ha elmegyünk egy kirándulásra, képzésre, új emberekkel ismerkedünk meg, és nagyon rokonszenves a társaság, igényünk lesz arra, hogy a továbbiakban is kapcsolatot tartsunk. Aztán jönnek a mindennapok, megszokjuk az új feladatokat, minden nap hasonlóan zajlik és szinte forgatókönyv szerűen telik el, majd unalmassá is válik. Az új ismerőseinkkel eleinte gyakran váltunk levelet, csetelgetünk, hívjuk őket, ők is minket, aztán ezek a kapcsolattartások is elkopnak, ritkulnak az üzenetváltások, visszaesünk a korábbi megszokott életvitelünkbe. Felkelés, reggeli, munka, otthon is munka, gyerekek, és már 10 óra, fáradtság, alvás. Mikor van időnk a másikra, kapcsolataink ápolására?
Biztos, hogy így kell ennek lennie? Kin múlik, hogy ellaposodik, kiüresedik egy kapcsolat?
Az az igazság, hogy nekünk kell energiát, újításokat, kreativitást beletenni. Sokan úgy vannak ezzel, hogy a másiktól várják a megoldást és rá mutogatnak, hogy: „Ő nem tesz semmit, nem keres, én miért tenném?!” Ha így állunk a dolgokhoz, elárulom, nem is fog semmi változni! Az sem vezet jóra, ha csak mi próbálunk tenni. Egyik tanárom szavaival élve, amikor megkérdezték tőle, hogy neki, hogy működik a párkapcsolata? „Nem működik!…………..Működtetjük!”
És igen, mindkét fél tehet arról, amivé válik a kezdetben fantasztikus kapcsolat.
Most utaztam Pestre egy fiatalemberrel, végig arról mesélt, hogy mennyire szereti a munkáját, milyen profi benne, mennyire büszke rá, és elég jól is keres vele, de a párjának ez sem elég. Megad neki mindent, ház, kocsi, stb., a lány mégsem elégedett! Állandóan telefonon zaklatja, apró- cseprő dolgokkal, pedig munka közben telefonálni életveszélyes a számára! Már azt gondolja, hogy nem tudja megmenteni a kapcsolatát, pedig ezzel a lánnyal olyan összhangban voltak, hogy kimondták a másik gondolatát, befejezték a mondataikat, egy hullámon voltak, aztán történt valami!
Csak nem a mindennapok mókuskereke sodorta el őket is egymástól?
Nem egészen! Mások az igényeik arra, hogy hogy érzik magukat szeretve. A megszokott rutin nem segíti a figyelem fenntartását, de azt megtanulni, hogy a barátunk, párunk miből érzi a törődésünket sem kis feladat. Mindannyian mások vagyunk, mások az igényeink, más a szeretetnyelvünk. Azt, hogy mi tesz minket boldoggá, mi tudjuk, ezért nagyon fontos, hogy elmondjuk. A korábban említett párnál, valószínűleg a lány elhanyagolva érzi magát, de ezt olyan módon fejezi ki a kedvesének, hogy zaklatja és fenyegeti. Sajnos ezzel az ellenkező hatást éri el! A fiatalember, azzal szeretné kifejezni a szeretetét, megbecsülését, hogy agyon dolgozza magát, és anyagiakkal próbál meg mindent megadni partnerének. Amikor fáradtan hazaér, jogosan várja azt, hogy hagyják, hogy kipihenje magát, kényeztessék! Mindkét félnek a saját szempontjából igaza van! Akkor mi a bibi? A kommunikáció! Ha elmondanák egymásnak, hogy miből érzik a másik törődését, figyelmét, hibáztatás nélkül, talán sikerülne újra egymásra lelniük!