KI URALJA A KÁOSZT?

KI URALJA A KÁOSZT?

Épp tegnap beszélgettem barátommal, kollégámmal a napi történésekről, ami életünkben zajlik. Persze, hogy szóba került a párkapcsolat is, hiszen az ember, társas lény, önmagát a többiekhez képest határozza meg. Ez az önmeghatározás, hosszú párkapcsolatoknál veszélyes is tud lenni (társfüggőség), azaz: „Nélküle én, senki sem vagyok! Ő tett azzá, amivé lettem!”
Ez a gondolat hibádzik, hiszen igaz, hogy együtt, sok mindent átél az ember, mindkét fél folyamatosan változik, egymáshoz csiszolódik, de az egyén, az egyén marad, mind a kapcsolatban, mind az élet többi területén.            
Arra jutottunk még beszélgetésünk során, hogy a párkapcsolatban a szeretet nem feltétlen. Nem olyan, mint az anyai szeretet, hogy bármit teszünk, mondunk, akkor is alanyi jogon jár számunkra a megbocsátás, szeretet. A házasságban, párkapcsolatban, meg kell dolgoznunk érte, adnunk kell, és kapni szeretnénk. Ha nem megy valamelyik, akkor nézeteltérések alakulnak ki.
Hozom magammal egyéni csomagjaimat az eredeti családomból, értékrendet, értelmezéseket, hagyományokat, de a párom is hozza a saját batyuját. Ez időnként összezördüléshez, mosolyszünethez vezet, pedig csak nem értjük egymás kommunikációját, elvárásainak jelentését.

Nekem például az jelenti a családdal való törődést, hogy a férjem megcsinál itthon ilyen, olyan feladatokat. Polc felfúrás, lógó konnektor visszarakás, égő kicserélés, stb. Ha ezt elmulasztja, halogatja, azt érzem, nem foglalkozik velünk. Szeretem a rendszerességet, rendezettséget. A családom persze nem annyira! Sokáig próbáltam szó nélkül elpakolni mindenki után, de belefáradtam. Majd megpróbáltam előbb szépen kéréssel, majd veszekedéssel rászorítani őket arra, hogy rendet tartsanak környezetükben, eredménytelenül, és mindenki feszült volt. Úgy döntöttem, leadok az elvárásaimból és magam is lazábban veszem a rendet, úgy csinálok, mintha nem érdekelne. Ennek általában az a hozadéka, hogy egyszer csak kibukok, és mérgesen, dühöngve mindent megcsinálok, még olyat is, amit nem akartam. Ezt látván a családom lelkiismeret furdalással küzd, de azt gondolják, hogy anya úgyis megcsinálja, így mégsem jutnak el a segítségig.

káosz

Ez kinek a problémája? Kinek kell ezzel foglalkoznia? Hát igen, nekem! Nekem kell a hozott csomagom átértékelni, reakcióimat megváltoztatni és következetesen megelőzni úgy, hogy ne legyek feszült! Miért? Mert a család többi tagjának nem az az igénye, mint nekem, őket nem frusztrálja a dolog. Bár azt látom, hogy a nagyobbik lányom, amint elköltözött itthonról, a megtanultakat (főzés, takarítás, időszervezés,stb.) alkalmazza, igényes a saját környezetére, ha hazajön, kritikusan figyeli a káoszt, de továbbra sem tesz ellene, visszaesik a régi szokásokba. Mit teszek? Elmondom őszintén (nem sértődötten, hibáztatva), hogy nekem ez rosszul esik, így nem dédelgetem haragomat, és ilyenkor még be is segítenek, saját elhatározásból. 

A párom azt szokta meg, hogy a szeretet kinyilvánítása a törődés és figyelem. Amint hazaér, ő kell legyen a központban, ha nem úgy jön ki a lépés (valami munkában vagyok, el kellett itthonról mennem, stb.), csalódás a számára. Ez az ő problémája és ezen ő dolgozik, elég jó sikerrel.

A másik fontos dolog a számára a nyugalom. Az otthon = pihenés. Ez vezet a legtöbb összeütközéshez, hiszen nekem a tevékenység az érték, a pihenés = lustaság, érdektelenség. Ezen, kinek kell dolgoznia? Mindkettőnknek! Mert mi a fontos? Hogy mindketten jól érezzük magunkat, tehát közös pihenés, közös tevékenykedés, jóvátétel, és mindenki ad is, kap is egyaránt.

Fontos megbeszélni egymással, mi bánt minket, feltárni a másik előtt, mert akkor tudunk jól együttműködni, ha ismerjük egymás érzéseit, értékeit. Megértjük, hogy miért idegesít bennünket, mindig ugyanaz a dolog és talán így, nem hibáztatjuk egymást, hanem magunkba nézünk, és mi magunk is változtatunk, nem csak a másiktól várjuk azt.

2 hozzászólás a(z) “KI URALJA A KÁOSZT?” bejegyzéshez

  1. Ebből nekem az “jön le”, hogy érdemes átvizsgálni azt a “saját batyut”, mert több esetben tapasztaltam – magamon pedig folyamatosan! -, hogy az ember nincs igazán tisztában azzal, hogy mit is hordoz magával…

    • Nagyon igaz gondolat! A batyunk mindig hordoz meglepetéseket, még akkor is, ha tudatos önismereti munkát végzünk. Vannak olyan ösztönös reakciók, amelyek csak adott szituációban, vagy vészhelyzetben derülnek ki, és lehet, hogy mi meg sem látjuk, más világítja meg számunkra. Ilyenek azok az esetek is, amikor a szüleink, általunk utált mondatai, cselekedetei jönnek elő belőlünk, és van. hogy észre sem vesszük!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tizenhét + 20 =