Szülőből, gyerekből, vagy felnőttből beszélek?

Szülőből, gyerekből, vagy felnőttből beszélek?

„-Hozod már végre azt a kosarat? -Persze drágám, már itt is vagyok! -Na, hol az a lista, amit otthon összeírtunk? -A zsebemben, mindjárt előveszem! A minap ezt a párbeszédet hallottam egy házaspár között bevásárlás közben, és elgondolkodtam, hogy mennyire működik az Eric Bern féle elmélet. Róla már írtam korábban az Emberi Játszmák című könyve kapcsán. Az ő nevéhez fűződik a tranzakcióanalízis (TA), személyiség- és szisztematikus pszichoterápiás elmélet, amely a személyiség fejlődésével és a személyes változással foglalkozik.

Ennyi a száraz anyagból, és nézzük a lényeget! Beszélgetéseink során, helyzettől függően választjuk meg, hogy kivel, hogy beszélünk. Ezt befolyásolja a személlyel való viszonyunk és maga a helyzet, amiben vagyunk. Mindennapjainkban használjuk ezeket az állapotokat. Az elmélet szerint három én állapotunk van.

Az egyik a Szülői én (SZ), amikor gondoskodók, vagy irányítók vagyunk, szüleinktől, tanárainktól gyakran hallott mondatokat használunk, társadalom által elvárt módon viselkedünk, és ezt várjuk el másoktól is. Mondatainkban sok az utasítás, tilalom, erkölcsi minősítés, szidás, dicséret, illemszabály, általános igazságok, életbölcsességek, intések, figyelmeztetések.

A pár egyik tagja, pont ezt az én állapotot mintázza: -Hozod már végre azt a kosarat? Na, hol az a lista?

A második énállapot a Felnőtt én (F). Ekkor vagyunk igazán önmagunk! Saját gondolataink, véleményünk, stílusunk mutatkozik meg, kiegyensúlyozott, nyugodt állapot. Az itt és mosttal foglalkozunk, nem a mi volt, vagy mi volna, ha..-val. Érzelmi sallangok nélkül, tényekre alapozva gondolkozunk, döntünk, beszélünk. Mint egy jó beszélgetés alkalmával egy egyenrangú partnerrel, vagy mint autóvezetés közben (persze egyedül, vagy ha nem szól bele senki). Csak magunkra számíthatunk, a mi helyzetelemzésünk, gondolataink, döntésünk, információ feldolgozó képességünk, cselekedetünk működik.

A harmadik a Gyermeki én (GY) állapot. Ekkor, a gyermekkorunkban tapasztalt, átélt érzések jönnek fel bennünk. Ez viszont elég összetett! Vagy alkalmazkodunk, mit a példában a pár második fele: – Persze drágám, már itt is vagyok! – A zsebemben, mindjárt előveszem! Ilyenkor valós, vagy vélt elvárásoknak felelünk meg. Vagy épp dacoskodunk, feszegetve a szülők (szülői énből, velünk beszélő) által megszabott határokat. A példát alapul véve így hangzana: -Miért éppen én? Ha te raktad volna el, tudnád! A másik, a Szabad Gyermeki én állapot, amikor felszabadultan működünk, játszunk, táncolunk, éneklünk, mókázunk, önfeledten szerelmeskedünk. A beszélgetés, hogy alakulhatna, ha így viselkedünk? -Hozom már, hozom, úgy szeretem tolni!

Sokszor vagyunk úgy, hogy spontán reakcióink, nem éppen a felnőtt énből jönnek, és ebből adódhatnak nézeteltérések rendesen. Normális kommunikáció, amikor mindkét fél önmagát adja, saját gondolatait közvetíti, csak két felnőtt között lehetséges úgy, hogy nem kavarnak be az érzelmek. Ha valamelyikünk más énállapotból szól a másikhoz, számítson rá, hogy az ellenkezőjét válthatja ki a saját viselkedésének. Például, ha a gyerekeinkkel sétálunk az utcán és spontán elkezdünk dudolászni, táncolni a jelenlétükben, átmehetnek szülői énbe, és ránk szólnak: -Hogy hogy viselkedsz? De ciki vagy!

 TA

Ha túlságosan alkalmazkodók vagyunk leggyakrabban párunk, főnökünk, gyermekünk felé, gyermeki énállapotban vagyunk, és ők, könnyen átmehetnek szülői énbe.

Hogy tudjuk megváltoztatni a kommunikációt? Próbáljuk megfigyelni magunkat azokban az esetekben, amikor irányítani akarunk, vagy rendre utasítunk valakit (SZ), nagyon megfelelni, vagy éppen ellenkezni szeretnénk (GY), és próbáljuk elővenni felnőtt énünket, adjuk magunkat, próbáljuk kizárni az érzelmeket és logikus érvekkel Felnőtt-Felnőtt kommunikációba terelni a beszélgetést.

Egy hozzászólás a(z) “Szülőből, gyerekből, vagy felnőttből beszélek?” bejegyzéshez

  1. Face-en vitatkoztam minap egy barátommal a menekültekkel kapcsolatos népszavazásról. Csak remélni merem, hogy az “F” kategóriában sikerült maradnom – nem volt könnyű, már a szándék szem előtt tartása sem 🙂 Az internet világában, ahol a tömör és lényegretörő közlés a jellemző, vajon hogyan működik ez a rendszer? A kódolás-dekódolás érdekes érzelmi játékot produkálhat, pláne eltérő generációk között; de még ez sem szükséges a félreértelmezéshez, elég, ha egyikük a bőbeszédűség híve (amit a partner a saját drága idejének fecsérléseként értelmez), a másik pedig a tömör – ebből adódóan nem ritkán kevéssé szalonképes – közlésé (amit az előbbi “delikvens” sértőnek, józan észt mellőzőnek és érzelemtől – jellemzően dühtől – túlfűtöttnek tart). Bocs, hogy én az előző kategóriába tartozom 😀

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

tíz − hat =