Krízis, ha jön a gyerek?

Krízis a gyermek születése?

Fiatalok, szerelmesek, összeköltöznek, és elkezdik a közös életüket. Két, szerelmes, egymásnak még ismeretlen, de nagyon szimpatikus, vonzó ember csiszolódik a másikhoz, megismeri, felfedezi a benne rejlő, eddig még fel nem tárult belső érzelmeit, hit és hiedelem rendszerét. Aztán kialakítanak valami egyedit, közöset, ami csak őket jellemzi, egy családot alkotva. Majd jön az érzés, hogy ez a család még nem egész, hiszen még nincs gyermek, amely gyümölcse e kapcsolatnak. Ilyenkor még azt gondoljuk, hogy az első gyermek érkezése, a kettőnk csodája, és egyesülésünk megtestesülése, jövőnk kiteljesedése. Ez persze igaz, de a korábbi, a két személy egymáshoz való viszonyát alaposan átrendezi. Megváltoznak a szerepek! Eddig a legfontosabb a párunk volt, mostantól a gyermek az? Sokan most felkiáltanak, hogy persze! Ez egyértelmű!

Szerintem sok nőtársam itt hibázik, mert nem a gyermek, hanem a család a legfontosabb, a mi családunk (nem a szüleink alapította család)! Egy gyermeknek szüksége van, mind apai, mind anyai mintára, szeretetre. Az anyai szerep nagyban próbára tesz bennünket, de nem szabad megfeledkezni életünk párjáról sem, aki eddig zavartalanul élvezete szerelmünket, figyelmünket, gondoskodásunkat, mostantól pedig, osztoznia kell ezeken. Kedves hölgytársaim, ne feledkezzetek el nőiességetekről, az anya szerep mellett sem! Ha csak a gyermekre fókuszáltok, elveszthetitek a társatokat!

fro_1

Nagy feladat a hármas egység kialakítása, az életünk átrendezése, hiszen korábbi életvitelünk teljesen felborul, új szokásrendet, rendszert kell kialakítanunk. Megterhelő a figyelem, ráhangolódás a kicsire, szűkebbek a kikapcsolódási lehetőségeink, nagyobb a felelősségünk, és e-mellett, még a férfira is gondolni kell!

Tisztelt Férfiak! Az az apa, aki kiveszi a részét a gyermeknevelésből, etetésből, fürdetésből, pelenkázásból (ez a legnehezebb feladat), fellélegezhet egy kicsit párja, nagyobb eséllyel kaphat a Nő-ből.  

Egyensúlyra, nem csak a család-munka között szükséges törekednünk, hanem a férfi-apa, nő-anya szerepek között is.

Persze, ezt könnyű mondani, ha minden rendben van, képes is rá az ember, de mi van akkor, ha nem csak ez az egy dolog történt velünk? Ha nem tudunk mit kezdeni az új helyzettel, ha félünk attól, jó anyák, apák leszünk-e, ha nem tudjuk a sok tapasztalt ismerősünket leállítani a kéretlen tanácsok osztogatásáról, az anyánk, anyósunk, a család hirtelen részvételi szándékát az életünkben? Álljunk ki magunkért, és ha úgy érezzük, mondjunk nemet! Ha szükségünk van segítségre, akkor ne habozzunk kérdezni, de ezt tegyük világossá mások számára is, akkor segítsenek, amikor kérjük!

Honnan tudjuk, hogy gyermekágyi depresszióban szenvedünk? Ha kedvetlenek vagyunk, sokat sirdogálunk, lelkiismeret furdalásunk van, és nem érdekel úgy a kicsi, mint elvártuk volna magunktól, alkalmatlannak érezzük magunkat, ingerlékenyek vagyunk, és ezek a szorongó érzések, koncentrációs, alvási problémák, a szülést követő 3 hónapban jelennek meg, valamint két hétnél tovább fennállnak, akkor szülés utáni depresszióról beszélünk. Mindenek előtt fogadjuk el, hogy ez nem a mi hibánk, a megfelelési kényszer, és a szervezetünk hormonháztartása játszadozik velünk! Osszuk meg érzéseinket párunkkal, kérjük meg, hogy segítsen minket, és mindenképp forduljunk szakemberhez!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

1 × 3 =