Férj, vagy gyerek?

kezek

A családi, társadalmi mintánk szerint a férfit ellátja a nő. Mos, vasal, főz, takarít, neveli a gyerekeket. Miben különbözik ez, az anya feladataitól? Annyiban, hogy extra szolgáltatásként az ágyban is partner?
Az, hogy az édesanyja mintájára választ párt a legtöbb férfi, az nem azt jelenti, hogy anyát keresnek! Nőre, és megértő társra vágynak! Akkor hol csúszik el mégis ez a dolog?
Szerintem, az idő vasfoga rágcsálja, erodálja a kapcsolatok minőségét. Amikor már a napi rutin és a megszokás uralja a kapcsolatot, amikor egyik fél sem tesz azért, hogy a párja magánéletének aktív része legyen, elkényelmesedik a mindennapokban. A feleség mélyen belül, örül, ha párja elmegy a haverokkal otthonról, a férj megkönnyebbül, ha felesége az anyjához utazik a gyerekekkel. Ebben persze benne lehet az egyedüllét igénye is, amire egy család esetében nem sok esélyünk van, de én, az eltávolodásnak arra a szintjére gondolok, amikor már nem öröm a másik jelenléte, de még nem valljuk be magunknak sem igazán. Amikor, csak a szükséges igényekre figyelünk, evett-e, van-e tiszta ruhája, ha beteg, főzünk neki teát, gyerekként bánunk vele, és gyermekként is kezd el viselkedni. Persze az igény arra, hogy a kapcsolat a régi tűzzel égjen, még mindkét félben megvan még. Az egyik fél azt várja, hogy a másik tegyen felé lépéseket, a másik meg, az egyikre vár, hogy csináljon, kezdeményezzen valamit. Aztán, valaki veszi a bátorságot, és javasol valamit, de a másik félben feltör a sértettség: „Ezt eddig, miért nem tudtad mondani?” Ekkor persze elindul a veszekedés, a sérelmek egymás fejéhez vagdosása! Ez sajnos nem vezet sehová, főleg nem az áhított figyelemhez, gyengédséghez! Ezért inkább már nem is szólunk, hogy veszekedés se legyen, csendben, de biztosan távolodunk el egymástól, és mint két dacos gyerek, a másikat hibáztatjuk a szerencsétlen helyzetünkért.

Ha elhanyagoljuk egymást, akkor az érzelmi élet háttérbe szorul és csak a szükségletek kielégítésére törekszünk.
Szerintem nagyon fontos, hogy a „randikat” fenn tartsuk. Legyen legalább havonta egy este, amikor csak ketten, valamilyen közös, mindkét fél számára kellemes programot csinálunk. Lehet ez egy színházi előadás, mozi, kirándulás, tánc, koncert, biliárdozás, stb. A lényeg az, hogy csak egymásra figyeljünk és ne otthon legyünk! Szakadjunk ki a mindennapokból és próbáljunk meg ráhangolódni a másikra. Lehet, hogy az első 1-2 alkalom kicsit erőltetett, kínos lesz, de nem szabad feladni!
Ha nem találtok olyan programot, amely mindkettőtöknek megfelelne, vagy nem tudtok egymással vita nélkül beszélgetni, de az akarat bennetek van, gyertek el hozzám, együtt megtaláljuk a közös nevezőt!

Work-mánia

Work-mánia

Örök dilemma a munka és a családi élet összeegyeztetése. Még akkor is fejtörést okozhat, amikor egy pár egyedül él, nem kell senkihez sem alkalmazkodniuk, másra gondolniuk. Kialakul egy rutin, melyben általában mindkét fél megtalálja az egyensúlyt a két dolog között. De van, aki annyira elhivatott, hogy a család elé helyezi a munkát, esetleg túlórákat is vállal, hogy érvényesüljön, megfelelő anyagi hátteret teremtsen a családjának, figyelmen kívül hagyva azt, hogy pont a legfontosabb kapcsolatokat veszélyezteti távolléte.

work
Amint a gyermek, a szemünk fénye, kiegészíti az egyenletet, átalakulnak a szerepek. Anya egész nap otthon van, nincs más dolga, „csak” a háztartás vezetése, a gyermek és a család többi tagjának ellátása. Vannak nők, akiknek ez álmaik netovábbja, hiszen egy nő ezért nő, hogy a családjának éljen. Nem vágyik vissza dolgozni, hiszen minden kreativitását, energiáját, boldogságát a család adja. Vannak viszont olyan nők, akiknek ez nem kihívás, alig várják, hogy visszamehessenek dolgozni, mert az otthonlét beszűkíti őket és gondolkodásukat egyaránt. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ők nem jó anyák, csak mások az igényeik. A férfiak ilyenkor háttérbe szorulnak, vagy önként, vagy párjuk kérésére, kevesebb házimunkát végeznek, hiszen mire munkából hazaérnek, rendszerint minden kész van. Manapság egyre több férfi veszi ki a részét a gyermek körüli teendőkből, hogy párjuk kissé megpihenhessen. Ezt, magam is megerősítem, nagyon jól esik!
Aztán letelik a GYED, GYES, visszamegy a nő dolgozni, és feladatai megsokszorozódnak. Nehezen rendeződik vissza a család, a rendszer bővül, a munka előtt és után gyermekünket az oviba, iskolába, különórákra való szállításával. A házimunka általában, ezek mellett is, csak az ő feladatuk marad. Ja és mind ezek tetejében, legyen NŐ is.

Fontos, hogy már a gyermek születését megelőzően, beszéljük meg a párunkkal, hogyan tovább. Alakítsuk ki úgy az új rendszert, hogy mindkettőnknek megfelelő legyen! Hagyjuk, hogy más is hozzáférjen a teendőkhöz, és fogadjuk el, hogy nem vagyunk tökéletesek. Nem kell, azért mert családunk van mártírrá válnunk! Nagyon fontos a párbeszéd, a problémák, nehézségek egyeztetése, megosztása életünk párjával, hogy ne merüljünk le idő előtt, meg tudjuk tartani a kapcsolatunkat! A kapcsolatok nem működnek, hanem működtetjük őket, ez lebegjen a szemünk előtt.
Ha mindent megpróbáltatok, de nem sikerült a feladatok újra felosztását megtárgyalni, veszekedés, és válás helyett, forduljatok hozzám, segítek!

 

A zöld szemű szörny

A zöld szemű szörny

Miből is indul ki a féltékenység?  Mi nem vagyunk biztosak magunkban, nem hisszük el, hogy megfelelünk másnak? Vagy a párunk mindig is kikapós volt (megcsalt), de mi azt gondoltuk, hogy meg tudjuk változtatni a feltétlen szerelmünkkel? Félünk, hogy elveszítjük, ezért szorosan fogjuk, hogy mellettünk maradjon? Szerintem mindegyik verzióban van valami.

szem

Sokakkal előfordul az, hogy nem tartják magukat elég jónak, szerethetőnek, és ezért nehezen hiszik el párjuknak, hogy azért van mellettük, mert ő elégedett velük, sőt, szereti őket. Ezeknek az embereknek állandó bizonygatásra, megerősítésre van szükségük. Ha a párjuk ezt elhanyagolja, beparáznak, és nagyon sötét dolgokat gondolnak magukban. Sajnos, ezek önbeteljesítő jóslatok is lehetnek, ha a párjuknak elege lesz az állandó bizonygatásból, azt fogja tenni, amivel gyanúsítják.
Ezért, ha tehetjük, ne ostorozzuk magunkat, és ne a párunktól várjuk csak az elismerést, mi is adjuk meg magunknak!

Ha egy ember, a kapcsolat alatt, több vasat tartott a tűzben, az azt jelenti, hogy szeretné minél több oldalról megerősíteni az önbizalmát. Csodákban lehet bízni, és az ember képes változni, változtatni, ha akar, de ha mellettünk mással is kavar, még nem elég érett az elköteleződésre, ezért gondoljuk át, hogy képesek vagyunk-e tolerálni, ha mégsem tud megváltozni és ne hibáztassuk ezért, hiszen mi döntöttünk mellette.

Dr. Csernus Imrének az egyik előadásán, volt egy szuper hasonlata a féltékenységről. Kanalat formált a tenyeréből, beleöntött egy kis vizet a kezébe és a következőket mondta: Ha csak így tartom a kezem, nem folyik ki a víz a kezemből, ez olyan, mint egy jó kapcsolat, biztonságot nyújt, védelmet biztosít, tart. De amint megpróbálom görcsösen bent tartani a vizet, összezárom a tenyerem, szinte ökölbe, kifolyik a víz belőle. Ilyen a túlzott féltékenység, birtoklási vágy, ha szorosan fognak bennünket, menekülni szeretnénk!

Ha bízunk magunkban, bízunk a párunkban, néha lehetnek kétségeink, de nagyobb az esélyünk a felhőtlen boldogságra!
Ha nem tudjuk, hogy 

Elhagyni, vagy újat kezdeni?

Sokszor előfordul velünk, hogy nem az eszünk vezérel bennünket, hanem hirtelen jött érzelmek kerítenek hatalmukba, és a racionalitás ellenére, logikátlan, esetleg másoknak érthetetlen lépéseket teszünk. Van olyan, amelyet megbánunk később, és van úgy, hogy kiderül, életünk legjobb döntése volt. Végül is, mindegy melyikről beszélünk, minkét esetben nagy tanulságok birtokába kerülünk önmagunk kapcsán.

dscf3746

Minap, egy lány fordult hozzám azzal, hogy nagy lelkiismeret furdalása van, mert elhagyta a férjét egy hirtelen jött szerelemért. Ellene vannak a szülei, a környezete, az exe, de ő most boldog, és e-miatt rosszul érzi magát.

17 éves korában, egy csalódást követően találkoztak a férjével, azt hitte szerelmes belé. Tíz éves kapcsolatukban kiválóan érezte magát, csak jót tud elmondani róla, biztonságot, kiegyensúlyozottságot adott a számára és egész életére szóló kapcsolatban gondolkozott vele. És akkor jött a villámcsapás, egy férfi, aki elvarázsolta! Küzdött maga ellen, az érzései ellen, az ellen, hogy rosszul cselekedjen, de mindent elsöpört az, amit az új férfi iránt érez. Értetlenül áll a történések előtt, és iszonyatosan bizonytalan! Van joga akárkinek, bárkit elítélni amiatt, amit érez?

Szerintem egyet tehetünk, felelősséget vállalunk a döntéseinkért, és annak következményeiért, bármi is legyen az. Nem hibáztatunk e-miatt másokat, nem kenjük a körülményekre, egyszerűen vállaljuk a lelkiismeret furdalással, a történtek feldolgozásával együtt, meggyászolva korábbi életünket, koncentrálva a jövőre.