Férj, vagy gyerek?

kezek

A családi, társadalmi mintánk szerint a férfit ellátja a nő. Mos, vasal, főz, takarít, neveli a gyerekeket. Miben különbözik ez, az anya feladataitól? Annyiban, hogy extra szolgáltatásként az ágyban is partner?
Az, hogy az édesanyja mintájára választ párt a legtöbb férfi, az nem azt jelenti, hogy anyát keresnek! Nőre, és megértő társra vágynak! Akkor hol csúszik el mégis ez a dolog?
Szerintem, az idő vasfoga rágcsálja, erodálja a kapcsolatok minőségét. Amikor már a napi rutin és a megszokás uralja a kapcsolatot, amikor egyik fél sem tesz azért, hogy a párja magánéletének aktív része legyen, elkényelmesedik a mindennapokban. A feleség mélyen belül, örül, ha párja elmegy a haverokkal otthonról, a férj megkönnyebbül, ha felesége az anyjához utazik a gyerekekkel. Ebben persze benne lehet az egyedüllét igénye is, amire egy család esetében nem sok esélyünk van, de én, az eltávolodásnak arra a szintjére gondolok, amikor már nem öröm a másik jelenléte, de még nem valljuk be magunknak sem igazán. Amikor, csak a szükséges igényekre figyelünk, evett-e, van-e tiszta ruhája, ha beteg, főzünk neki teát, gyerekként bánunk vele, és gyermekként is kezd el viselkedni. Persze az igény arra, hogy a kapcsolat a régi tűzzel égjen, még mindkét félben megvan még. Az egyik fél azt várja, hogy a másik tegyen felé lépéseket, a másik meg, az egyikre vár, hogy csináljon, kezdeményezzen valamit. Aztán, valaki veszi a bátorságot, és javasol valamit, de a másik félben feltör a sértettség: „Ezt eddig, miért nem tudtad mondani?” Ekkor persze elindul a veszekedés, a sérelmek egymás fejéhez vagdosása! Ez sajnos nem vezet sehová, főleg nem az áhított figyelemhez, gyengédséghez! Ezért inkább már nem is szólunk, hogy veszekedés se legyen, csendben, de biztosan távolodunk el egymástól, és mint két dacos gyerek, a másikat hibáztatjuk a szerencsétlen helyzetünkért.

Ha elhanyagoljuk egymást, akkor az érzelmi élet háttérbe szorul és csak a szükségletek kielégítésére törekszünk.
Szerintem nagyon fontos, hogy a „randikat” fenn tartsuk. Legyen legalább havonta egy este, amikor csak ketten, valamilyen közös, mindkét fél számára kellemes programot csinálunk. Lehet ez egy színházi előadás, mozi, kirándulás, tánc, koncert, biliárdozás, stb. A lényeg az, hogy csak egymásra figyeljünk és ne otthon legyünk! Szakadjunk ki a mindennapokból és próbáljunk meg ráhangolódni a másikra. Lehet, hogy az első 1-2 alkalom kicsit erőltetett, kínos lesz, de nem szabad feladni!
Ha nem találtok olyan programot, amely mindkettőtöknek megfelelne, vagy nem tudtok egymással vita nélkül beszélgetni, de az akarat bennetek van, gyertek el hozzám, együtt megtaláljuk a közös nevezőt!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

1 × 5 =