KI A HIBÁS?

KI A HIBÁS?!

Mindannyiunk alapvető vágya, hogy szeretetkapcsolatban élje az életét. Szeretni és szeretve lenni önbizalmat, biztonságot ad, vágyunk és igényünk annyira a lelkünk legmélyéről fakad, hogy gyakran, ha problémánk van, nem is vagyunk képesek szavakba önteni, mit is hiányolunk a párunk magatartásában.

Alapjában véve, azt feltételezzük, hogy a párunk őszinte és egyenes velünk, és mindig azt mondja, amit gondol. Ha kifogásol valamit a viselkedésünkben, akkor annak oka van, hiszen a kapcsolatunk alapja a kölcsönös szeretet, tisztelet, megbecsülés, az elfogadás, a kölcsönös együttműködés. Arra vágyunk, hogy a párunkkal kölcsönösen támogassuk egymást, és megértéssel viszonyuljunk egymáshoz. Egy kölcsönösségen alapuló kapcsolatban mindkét fél önálló, egész emberként lép be. Mindkét fél tisztában van önmaga értékeivel, s arra szövetkeznek, hogy ezeket az értékeket megtartva és megbecsülve kölcsönösen tovább építsék egymást. Szeretetben, kölcsönösen elismerve és emelve a társ értékeit. Az ilyen kapcsolatban egyik félnek sem kell a hatalmát ráerőltetnie a másikra.

Egy jól működő kapcsolatban is előfordul, hogy nézeteltérések vannak közöttünk, hogy bántjuk a másikat, vagy valami rosszul esett nekünk. A fáradtságtól, az egyhangúságtól vagy a nem megfelelő beidegződések miatt néha mondhatunk vagy tehetünk olyasmit, ami a másik számára bántó. Ilyenkor a másik, vagy önmagunk hibáztatása, számonkérése nem célravezető, próbáljuk meg inkább, az erőszakmentes kommunikációt alkalmazni: Tény, érzés, gondolat/vélemény, igény, kérés.

mutogatás

Például: „Amikor tegnap hazajöttél, nem adtál puszit (tény), nagyon mellőzöttnek éreztem magam (érzés). Úgy gondoltam, hogy valami bajod van velem, és büntetsz (vélemény). Szükségem van rá, hogy amikor veled vagyok, egy kicsit foglalkozz velem (igény). Szeretném, ha bármi bajod van, akkor elmondanád, és azt is, ha egy kis egyedüllétre van szükséged (kérés).” Ebben a közlésben – a harmadik pont kivételével, amely egyéni véleményt fogalmaz meg –, nincs olyan eleme, amely vita tárgyát képezheti. Egy működő kapcsolat esetén a beszélgetés megnyílik, előbb-utóbb olyan válaszokat kapunk, amelyek elismerik a valóságunkat vagy feltárják társunk valóságát: „Nem akartalak megbántani. Sajnálom.” „Én is magányosnak éreztem magam, és arra vártam, hogy te kezdeményezz.”
Amennyiben a kapcsolat nem működő, a partner erőszakos kommunikációval fog reagálni: „Nem is úgy volt. Te nem jöttél oda hozzám.” (Vita a tényeken.) „Túl érzékeny vagy!” (A partner érzéseinek megkérdőjelezése vagy minősítése.) „Nincs nagyobb problémád?” (Gúny, megalázás vagy bagatellizálás.) „Nem vagyok hajlandó ezt tovább hallgatni.” „Nem akarok erről beszélni!” (Merev elzárkózás.) Ha ilyen válaszokat kapunk a társunktól, egyszer-kétszer még érdemes próbálkozni, de ha a helyzet nem változik, előbb-utóbb szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a párkapcsolat nem működik, és egyedül semmit sem lehet tenni azért, hogy ez megváltozzon. Csak az egyik fél erőfeszítése soha nem elég ahhoz, hogy a párkapcsolat működjön.

Ha egy kapcsolatban az egyik, vagy másik fél, mind a tényeket, mind a partnere érzéseit megkérdőjelezi, igényeit, kéréseit pedig figyelmen kívül hagyja, csaknem bizonyos, hogy a kapcsolat abban a formában, ahogy korábban, nem működtethető tovább.

Külső segítségre mindenképpen szükség lehet, de nem a rokonoktól, barátoktól, mert ők elfogultak. Egy olyan független szakemberre van szükség, aki nem ismeri a feleket, és objektív tud maradni.

 

43db Segítő kérdés és ajánlás párkapcsolati problémák megoldásához.https://onmagamert.hu/kiadvanyok